Kerékpáros szerszámok tesztje a Bringalandban

Kerékpáros szerszámok tesztje a Bringalandban
Kerékpáros szerszámokat teszteltünk! - Öt prémium minőségű marokszerszámot szeretnénk bemutatni. Tömeg, méret, hasznos és nélkülözhető funkciók, tartósság, kialakítás, extrák és természetesen az árak voltak a fő szempontok tesztünk során.

Kerékpáros szerszám teszt

Amikor ilyen szerszámot választunk magunknak, érdemes figyelembe venni, hogy milyen kerékpárunk van, azon miket szeretnénk és tudunk magunk szervizelni bringázásaink során Ha például egy nyeregmagasságot, kormányt/befogót állítanánk és legfeljebb egy defektet szerelnénk meg az út szélén, teljesen más szerszámra lesz szükségünk, mintha szervizelésben komoly jártassággal rendelkezünk.

Ha szakmailag képben vagyunk, és akár egy lánc-bontás-összeszerelés, vagy centrírozás is sima ügy számunkra, akkor már érdemes a komolyabb, profibb szerszámok felé nyitnunk. Mindig azt tartsuk szem előtt, hogy mik az igényeink, képességeink és lehetőségeink.

 

Elsőként szeretnénk bemutatni a KNOG FANG POCKET MULTI-TOOL -t. Az ausztrál cég design-ban nagyon erős, ez első ránézésre is szembetűnik. Kialakításában és formavilágában nagyban eltér a többiektől.  A szerszám 3 egységből áll. A középső, fő egység egy rozsdamentes acél magos, kemény műanyag, melyben megtalálható 5; 8; 10; 13; 14-es kulcs, egy bit-fej foglalat, palack-nyitó, dobozvágó, és 2db bit-fej tartó, amiben 4-es és 5-ös imbusz bit-fej lapul, egyik oldalon SI, másikon angolszász mércét találunk. Ezt a középső részt fogja közre a két oldalsó elem, amely önmagában 2db jól használható gumileszedő szerszám, ennek egyikében található még bit-fej tároló melyben egy 6-os imbusz, és egy csillag-csavarhúzó bit-fejet tehetünk, amely tartozék!  A 18 funkcióhoz mindössze 83 grammos tömeg társul. Extra lapos kialakítása miatt kényelmesen elfér a zsebünkben melyre neve is utal: „pocket multi-tool" – fontos megjegyezni, hogy a szerszámtól repülés során sem kell megszabadulnunk, hiszen erre a TSA is rábólintott.  Mindezért 10990Ft-ot kell fizetnünk. 

Mindent összevetve: 3,5 csillagot szavaztunk  meg az 5-ből.

 

 

Második versenyzőnk a BBB PRIMEFOLD M. Klasszikus svájci bicska kialakítású, igényes cnc-zett, eloxált (BBB-kék) alumínium oldalsó lapok fogják közre a 14 funkciónyi szerszámot. Imbusz kulcsból 2; 2.5; 3; 4; 5; 6; 8-as méretűek közül választhatunk. 1 laposfejű, 1 csillag és egy T25-ös torx csavarhúzó, 8-as csavarkulcs, valamint 3.2; 3.3; 3.5mm-es küllőkulcsok állnak még rendelkezésünkre. Extra: Mavic küllőkulcs is található rajta!!!  Kis méret, kompakt kialakítás, minőségi anyaghasználat jellemzi. Tömege nem kevés, 155 gramm, de minden bizonnyal ez a tartósság javára válik!

7490Ft-ot kell fizetnünk  érte ezért ár/érték arányban kiváló választás.  4 csillag!

 

 

A TOPEAK márka ismerős lehet sokunk számára kiváló ár-érték arányú kiegészítő termékeinek köszönhetően. Szerszámos listánkba két TOPEAK is bekerült. Elsőként az ALIEN XS-t szedjük darabokra. Szó szerint, mivel ez a kicsi szerszámkészlet 2 darabból áll. 20 funkció a megszokott bicska-felállásban. Felépítését tekintve két- egymásba csúsztatható masszív, kompozit műanyag házban kapott helyet 2; 2.5; 3; 4; 5; 6; 8-as imbuszkulcs, 8; 9; 10mm-es kulcs, egy laposfejű és egy csillag csavarhúzó. Két fajta küllőkulcs, palack nyitó és egy borotvaéles kés is a rendelkezésünkre áll. Minden szerszáma első osztályú edzett acélból készült.  Kompakt mérete ellenére a második "legnehezebb" a listából, 170 grammot nyom. A műanyag ház miatt talán tartósságban nem veszi fel a versenyt a fémből készültekkel szemben, viszont tartsuk szem előtt, hogy ezek a kis szerszámok nem napi, nagyszervizek lebonyolítására lettek tervezve. Ára igen kedvező: 8400Ft

Az összképet tekintve 4 és fél csillagot ítéltünk a TOPEAK ALIEN XS-nek.

 

 

A BIANCHI CHIAVE MULTIUSO az országúti bringáiról legendássá vált olasz cég, kiegészítő-palettájának egy kimagasló minőségű darabja. Nem véletlenül választottuk a be a listánkba. Nagyon okosan összeválogatott hasznos 19 szerszámot fog közre a két erős cnc-zett alumínium oldalfal, melyet vastag acél csavarok tartanak egyben. A rendkívül lapos kialakításban kapott helyet: 2; 2.5; 3; 4; 5; 6; 8-as imbuszkulcs, T10, T25, és T30-as torx, lapos és csillag csavarhúzó, üvegnyitó és ami kifejezetten szimpatikus: 4 fajta küllőkulcs, és láncbontó is található a szettben. Tartósság tekintetében magasan viszi a prímet, mivel műanyag alkatrésze nincs, tömege így is csak 139 gramm! Designban kis plusz a láncbontón lézergravírozott Bianchi logó.

Ára tekintélyes 14900Ft, ezért csak 4 csillag jár az 5-ből. Bianchi fanoknak kötelező! ;) 

 


Végül ismét egy TOPEAK. Az amerikai gyártó HEXUS X névre keresztelt multitoolja egy igazi zsebműhely! Méretét tekintve nem a legkisebb, és nem is a legkönnyebb a maga 174 grammos tömegével. Viszont 21 releváns funkció áll rendelkezésünkre bárhol, bármikor. Kialakítása a megszokott bicska-forma, és itt jön a magyarázat a méretére: a ház két oldalán találunk lepattintható formában egy-egy teljes értékű gumileszedőt, ezért ha eddig ezt külön szettként vittük magunkkal, mostantól nem lesz rá szükségünk. A szerszám két oldala vastag műanyag, melyben három bitfej konzol is helyet kapott. A két oldallap között megtalálható a kötelező imbusz-sor 2; 2.5; 3; 4; 5; 6; 8 méretben, T15, T25, és T30-as torx, csillagcsavarhúzó, presta szelepkulcs (!!!) 2 féle küllőkulcs és egy nagyon masszív láncbontó. Külön ki kell emeljük, a láncbontó oldalából kipattintható láncszem összetartó "kampót" is elhelyeztek, mely apróság ugyan, de hatalmas segítség egy lánc szerelése esetén! A láncbontót az egyik gumileszedő oldalába integrált 4-es imbusszal tudjuk csavarni. Minden szerszáma króm-vanádum ötvözet, ami garantált időtállólságot jelent. 10500Ft-ért ez egy tökéletes választás minden bringás számára!

Nálunk a TOPEAK HEXUS X az abszolút 5 csillagos szerszám!

 
Az oldal tetejére
Close menu
Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.Ezzel segíted a munkánkat!
FOGYASZTÓ BARÁT
204 szavazat

bringaland.hu
© Fogyasztó Barát
ELLENŐRZÖTT WEBÁRUHÁZ
Fogyasztó Barát Tanúsítvány
bringaland.hu
A tanúsítvány adatait naponta ellenőrzi a Fogyasztó Barát
Legutóbb ellenőrizve: 2025.05.05.

A webáruházat üzemeltető cég valós
Cégnév
Bringaland Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely
2049 Diósd, Vitéz utca 12.
Adószám
14671085-2-13
Cégjegyzékszám
13-09-126928
Képviselők
Firnstál Gábor ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból

Nem áll cégbírósági eljárás alatt
Csődeljárás
Nincs
Felszámolási eljárás
Nincs
Végrehajtás
Nincs
Végelszámolás
Nincs
Kényszertörlés
Nincs
Büntetőjogi intézkedés
Nincs
Megszüntetési eljárás
Nincs
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból

NAV státusza aktív
Adószáma érvényes
Az adószám NEM szerepel a NAV szankciósan törölt listáján
Szerepel a NAV Megbízható adózó listáján*
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
* A NAV negyedévente teszi közzé ezeket az adatokat

A Fogyasztó Barát webáruház közösség tagja
Naprakész jogszabálykövető ÁSZF - hatályos: 2025-03-21
Naprakész jogszabálykövető Adatkezelési tájékoztató - hatályos: 2025-01-31
Naprakész jogszabálykövető Elállási nyilatkozat - hatályos: 2025-01-31
A Fogyasztó Barát tanúsítja, hogy ez a webáruház 2024. január 30. óta folyamatosan használja a jogszabálykövető vásárlói tájékoztató rendszert.

Valós vásárlói értékelésekkel rendelkezik
4.9/5
204 szavazatból
4.8
Áttekinthető
4.9
Ajánlott
5
Informatív
5
Elégedettség
I
István 5
2025.03.07.
Gyors, problémamentesen kiszállítás, jó áron.
TK
Tóth Kornélia 5
2024.07.21.
Személyes átvétel volt, ajándékkártyás fizetéssel. Minden a legnagyobb rendben volt, nagyon kedves volt az eladó fiatalember.
h
halmavanszki6711@gmail.com 4.5
2024.05.16.
Az egyik leg jobb bolt! Ha nem a legjobb!
NG
Nagy Gábor 5
2024.05.14.
Mindig a boltban vettem át a rendelt termékeket mert fantasztikus a hangulat, jó és hozzáértő a kiszolgálás.
Nagyon kedvesek az eladók főleg Viki és Áron a két kedvencem.
Mindenkinek bátran ajánlom a személyes átvételt és nézelődést a boltban mert nagyon felszerelt modern és nagy az árukészlet.
T
T_Petya 5
2024.05.13.
A termékkel, és a WEBshop-pal is tökéletesen elégedett vagyok.
A megrendelés leadását követő napon már a kezemben is volt a csomag.