Bianchi Pink Challenge 2023

Bianchi Pink Challenge 2023
Itt a 3. Bianchi Pink Challenge! Tarts velünk, vállald te is a 3 hetes bringás kihívást, ahogy a legprofibbak!

Vége a tavaszi klasszikusoknak! Lezártunk egy fejezetet, de most kezdődik csak a szezon java. Már csak 10 nap és elkezdődik a 2023-as szezon, és a várva várt háromhetes körversenyekkel párhuzamosan a Bianchi Challenge. Idén is a szívünknek oly kedves Giroval és a Pink Challenge-el kezdünk május 6-án.


A kihívásunk alapjai nem változnak, a lényeg, hogy a verseny napjaival ti is minden versenynapon tekerjétek le az általatok előre megadott minimális napi távot (minimum 8 km) és ezt az aktivitást osszátok is meg facebook oldalatokon. A vállalt távot első tekerés alkalmával kell megadni a poszt alatt. A megadottnál (nem a letekertnél!) többet lehet tekerni, de kevesebbet nem!


A 2023-s év mottója a „Több vagyok, mint eddig valaha voltam!”
Továbbra sem versenyről van szó, idén is az a cél, hogy a saját magatokkal küzdjetek, és ha lehet, akkor tegyétek magasabbra a lécet, mint tavaly.
Persze idén is készülünk nektek értékes ajándékokkal, hogy egy kicsit motiváljunk benneteket, illetve izgalmasabbá tegyük számotokra a kihívást. Mindhárom táv teljesítői között bringás nyereményeket fogunk kisorsolni május 29-én.


Mi már nagyon várjuk a május 6-át!

 

A Challenge részletei:

A kihívás ideje: 2023.05.06-05.28.

Te választod ki a vállalt kihívás hosszát (egy, két vagy három hét) és a naponta megtenni kívánt távot is (minimum 8 km). Az első napi tekerés és poszt alkalmával tüntesd fel a vállalt napi km-ek számát.

 Az ellenőrizhetőség miatt kérjük, oszd meg minden nap Facebook profilodon a megtett távot. (Ezeket a postokat tedd nyilvánosan megtekinthetővé a Facebook oldaladon.) A mérés bármilyen alkalmazással történhet, ez rád van bízva.

Edzőgörgőn való teljesítés nem érvényes, illetve kerékpáros futárok sem vehetnek részt a kihívásban!

 

Kategóriák:

1.    kategória – az induló (green) – 7 napos challenge – Május 6. – 12.
2.    kategória – haladó (pink) – 14 napos challenge – Május 6. – 20. (Pihenőnap: 05.15.)
3.    kategória – profi (celeste) – 21 napos challenge – Május 6. – 28. (Pihenőnap: 05.15., 05.22.)

 

Díjazás

Akik teljesítik a választott kihívást (green/pink/celeste), azok között a Giro d’Italia körverseny utolsó napját követően kisorsoljuk ajándékainkat.
A legnagyobb ajándék a sikeres teljesítés, ezt mi is tudjuk, de bízunk benne, hogy a szerencséseket még mi is megajándékozhatjuk egy-egy aprósággal.

Megjegyzés: A versenyben csak az egyhuzamban, egyszerre megtett távolságok számítanak. Pl. az ultra, megszakítással, pihenőkkel megtett hosszútávokat nem tudjuk figyelembe venni. 

Ha még nem csatlakoztál volna inspiráló és motiváló bringás csapatunkhoz, akkor ne késlekedj, téged is várunk Bianchi Challenge Facebook csoportunkban, hogy még szuperebb közösségünk lehessen veled!

Bízunk benne, hogy te is velünk tartasz!


Pár lépés és része vagy a kihívásnak:

1. lépés: Regisztráció

2. lépés: A vállalt táv teljesítése minden nap, megszakítás nélkül

3. lépés: A bringázás megosztása Facebook profilodon ( az adatvédelmi beállításokban ellenőrizd, hogy profilod hírfolyama a játék ideje alatt megtekinthető )

4. lépés: A kihívás megosztása a bringás barátokkal, hogy minél többen motiválhassátok egymást az idei első háromhetes kihívás alatt.

 

HAJRÁ MINDENKI! HAJRÁ PINK CHALLENGE!

A játék szervezője a Bringaland kerékpárüzlet és Szerviz - a Bianchi hazai forgalmazója.

Az oldal tetejére
Close menu
Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.Ezzel segíted a munkánkat!
FOGYASZTÓ BARÁT
229 szavazat

bringaland.hu
© Fogyasztó Barát
ELLENŐRZÖTT WEBÁRUHÁZ
Fogyasztó Barát Tanúsítvány
bringaland.hu
A tanúsítvány adatait naponta ellenőrzi a Fogyasztó Barát
Legutóbb ellenőrizve: 2025.07.07.
Cégnév
Bringaland Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely
2049 Diósd, Vitéz utca 12.
Adószám
14671085-2-13
Cégjegyzékszám
13-09-126928
Képviselők
Firnstál Gábor ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
Csődeljárás
Nincs
Felszámolási eljárás
Nincs
Végrehajtás
Nincs
Végelszámolás
Nincs
Kényszertörlés
Nincs
Büntetőjogi intézkedés
Nincs
Megszüntetési eljárás
Nincs
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
Adószáma érvényes
Az adószám NEM szerepel a NAV szankciósan törölt listáján
Szerepel a NAV Megbízható adózó listáján*
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
* A NAV negyedévente teszi közzé ezeket az adatokat
Naprakész jogszabálykövető ÁSZF - hatályos: 2025-03-21
Naprakész jogszabálykövető Adatkezelési tájékoztató - hatályos: 2025-01-31
Naprakész jogszabálykövető Elállási nyilatkozat - hatályos: 2025-01-31
A Fogyasztó Barát tanúsítja, hogy ez a webáruház 2024. január 30. óta folyamatosan használja a jogszabálykövető vásárlói tájékoztató rendszert.
4.9/5
229 szavazatból
4.8
Áttekinthető
4.9
Ajánlott
5
Informatív
5
Elégedettség
I
István 5
2025.03.07.
Gyors, problémamentesen kiszállítás, jó áron.
TK
Tóth Kornélia 5
2024.07.21.
Személyes átvétel volt, ajándékkártyás fizetéssel. Minden a legnagyobb rendben volt, nagyon kedves volt az eladó fiatalember.
h
halmavanszki6711@gmail.com 4.5
2024.05.16.
Az egyik leg jobb bolt! Ha nem a legjobb!
NG
Nagy Gábor 5
2024.05.14.
Mindig a boltban vettem át a rendelt termékeket mert fantasztikus a hangulat, jó és hozzáértő a kiszolgálás.
Nagyon kedvesek az eladók főleg Viki és Áron a két kedvencem.
Mindenkinek bátran ajánlom a személyes átvételt és nézelődést a boltban mert nagyon felszerelt modern és nagy az árukészlet.
T
T_Petya 5
2024.05.13.
A termékkel, és a WEBshop-pal is tökéletesen elégedett vagyok.
A megrendelés leadását követő napon már a kezemben is volt a csomag.