Szia Kokó!
Kérlek pár mondatban mesélj magadról! Hány éves vagy? Mióta erősíted a Bringaland csapatát? Milyen pozícióban dolgozol?
Kovács Lászlónak hívnak, meg Kokónak. Most leszek 33 éves, lassan 3 éve vagyok a Bringalandban. Azért jöttem, hogy kikupáljam a szervizt, azt hiszem ez sikerült is, azóta bringaszerelőként dolgozom.
Hogy és mikor ismerkedtél meg a kerékpár sporttal?
Természetesen mindig is megvolt az érdeklődés a bicaj iránt egész kicsi korom óta. Amikor bármi tudomást szereztem a tudatos bringázásról, az egy iskolai biciklis rendezvény volt, ahol még Földvári Gyuri csípett el, hogy "Egész jól mozogsz a bicajon, nem akarsz eljönni velem Lőrincre a dual-pályára? Megmutatnám, hogy néz ki ez nagyban..."Akkor találkoztam először ugratókkal, épített kanyarokkal, mi az hogy, tudatos gyakorlás, az egész műfaj kultúrája akkor került a szemem elé.Ekkor még általánosba jártam, hatodik-hetedikes lehettem, amikor jöttek az ugratók, aztán találkoztam a János Heggyel bicajos szemmel, hogy miket is lehet ott csinálni és így mind a kettő vonalat elkezdtem gyúrni. Nyilván az ugratósabb vonal erősödött be először, de mindig is kacsintgattam a downhillezés felé is. Aztán ez az évek során folyamatosan alakult.
Milyen szakágban bicajozol? - és milyen szinten?
Először is dual-slalom, four-cross, BMX-cross, ez utóbbit elég lightosan csak, mert nagyon sokat kellett tekerni, azt annyira nem éltem.Dirt, street, park az egészen sokáig ment, fő irányvonal lett. Baromira szerettem utcán biciklizni, de nem úgy, hogy negyven órát vagyunk egy spoton és három lépcsőfokon gyakoroljuk a mit tudom én milyen trükköket, hanem szerettem úgy átbiciklizni a várost, hogy szét-streetelem, full urban style. Persze a trailselés, dirtölés az nagy kedvenc volt hosszú éveken át, ami úgy gondolom a bicajozásomon erősen meg is látszik. Egy csomó nagyágyún látom, hogy ugratáshoz semmi közük, meg olyan bicó-kezelésük van, hogy látszik rajtuk, hogy trailsen, dirtön vagy ugratós pályákon nem igazán szereztek tapasztalatot. Ezért kifejezetten örülök, hogy így indult az egész.A downhillezgetés hobbi jelleggel mindig megvolt, élvezetből, de ahhoz bringa nem igazán volt, az sosem fért bele. Hál'istennek változott ez a dolog. Sok évet kihagytam, kb. 5 év eltelt úgy, hogy kb. biciklire sem ültem. Aztán jött a nap, hogy ráülök és rémülten vettem tudomásul, hogy onnan kell kezdenem, hogy megtanulunk egyenesen menni a járdán...de szerencsére egész gyorsan elkezdtek visszajönni a dolgok. Most enduro, downhill a fő vonal, edzés szinten országútizom, ezzel közlekedem is itt tartok most.
Hány bringád van és milyenek?
Indokolatlanul sok, de több köztük "csótány" ami igazából nincs is használatban, csak kiakasztva a falra. 3 bicajt mondanék, illetve 4-et, mert van egy Unicumos beach-cruiserem is, az marhavicces kis cuki, de az is inkább csak dísz. Megvan a dirt bringám, egy NS Traffic, ez felújítva fel van akasztva a fogasra, ott porosodik szegény. De mivel jó sok pumptrack épült mostanában lehet le kéne porolni egy kicsit. Van egy "országúti" bicajom amivel ugye közlekedem is, ez egy Merida Cyclocross meg van az enduro a Kona Process 153.
Egyik bringádat mutasd be nekünk!
A Kona-t mutatnám be, mert az a bicaj amivel idén is meg tavaly is versenyeztem. Ez egy 29-es enduro bicaj, 15-16 centi rugóúttal. Elég alacsony építésű, elöl hosszabb hátul rövidebb. Nem épp a legkönnyebb, ellenben egy iszonyatosan strapabíró gép. Nagyon merev, nem hullik szét, nem reped szét, tökre megbízható az egész, nagyon szeretem. Ok, van egy kis többletsúly, de azt bicepszből megoldjuk. Srammal van szerelve az egész, Code fékek, Truvativ hajtókar, GX váltás, DT felnik, Magic Mary gumik, Crankbrothers keretes-csatos pedál, Truvativ karbon kormány, Odi markolat, Speci nyereg... Rockshox villa, tag és dropper, úgyhogy egészen egységes az egész gép. A villa kapott egy gyárinál jobb Chargert, a tag pedig egy Megneget (nagyobb negatív kamra)-így a bringa felfüggesztése nekem teljesen megfelel, a kellő karbantartás mellett szépen működik. A meghajtás 1X12 sebó 10-50, elöl 34-es lánctányért használok.
Idén downhillben és enduroban is elhoztad a Magyar Országos Bajnoki címet. Ezúton is gratulálunk! Mesélj róluk, a versenyekről, a felkészülésről és hogy élted meg az egészet!
Nem volt jellemző rám korábban, hogy olyan baromira tudatosan készültem volna versenyekre, élvezetből csináltam az egészet. Ez a része most is megvan, viszont amennyire időm és energiám engedte, most valamelyest tudatos felkészülést tettem mögé. Főleg edzettségben, technikai szinten pedig amennyire Magyarországon lehet, annyira - nyilván az edzések mellé ez párosult automatikusan, de a külföldi bike-parkokat nem untam meg, maradjunk annyiban. Nem igazán jutottam ki olyan felvonós helyre, ahol koncentráltan lehet technikai edzést végezni, főleg az erőnlétre koncentráltam. Ezt csináltam enduroval, országútival, elkezdtem figyelni az étkezésre is, mondjuk túlzásba nem vittem, de persze ki kellett tapasztalnom a dolgokat ezen a téren is. Mind a két versenyre készültem. Kezdem a DH OB-val, itt Master-ben indultam, az Elithez bőven kevésnek éreztem azt, amit én eddig bele tudtam tenni a szakágba vagy egyáltalán bele fogok tudni tenni - nem érzem azt hogy DH bicós riderek meg külföldön hetente bikeparkozós, külföldön is versenyző arcok mellett bármennyire is labdába kéne rúgni. Ez az időkön látszik is, habár az idei verseny elég érdekesre sikerült, mivel nem volt két ember, aki ugyanazon a minőségű pályán jött volna le, olyan gyorsan változtak ott a körülmények. Sajnáltam, hogy Master-ben idén ilyen kevesen indultunk, sok versenyző hiányzott a kategóriából. Ha eljöttek volna, lehet, hogy ez máshogy alakul. De nem jöttek... Speciel én nagyon élveztem a rendezvényt. Évről évre egyre jobban van leszervezve, egyre patentabbul működik minden. A pálya is tök jó volt, azt leszámítva, hogy hova tűntek az ugratók...? Úgy gondolom, ebből az eplényi pályából többet is ki lehet még hozni, de minden évben hozzátesznek egy kicsit, változtatnak egy kicsit, tehát a törekvés az látszik, majd meglátjuk, ez melyik irányba fog menni és ez mire lesz még elég.
Az eddigi évekhez képest, ahol tengelyig érő porban kellett versenyezni, baromira jó volt, hogy leszakadt az ég, nagyon izgalmassá téve a versenyt. Nekem személy szerint ez a sarazás nagyon bejön és ez szerintem meg is látszott az eredményen, jól is sikerült, nagyon élveztem végig a pályát. Tavalyhoz képest éreztem azt, hogy az edzettségem az jobb volt. Nem jó, de jobb. Ebben szeretnék is a jövőben fejleszteni sokat, ezért pedig még sok mindent kell tennem.
Az Enduro OB-n ugye már Elit-ben indultam, ott sokkal jobban is izgultam. Többet is készültem és ott aztán tényleg leszakadt az ég, ami nekem talán mondhatom, hogy kicsit kedvezett. Úgy mondhatnám, hogy a lokál előnyök kicsit talán "ellaposodtak", mert ez köztudottan olyan pálya, amit szénné bicikliztek nagyon sokan és az enduro nem teljesen erről kéne, hogy szóljon. (szerintem) De mindegy is, legalább már ott tartunk, hogy megvolt az első enduro országos bajnokság, egy iszonyat profi szervezés mellett.
A szervezők ügyesek voltak, tök jól csinálták az egészet, jól improvizáltak, a pályák is nagyon jól meg voltak csinálva.Volt egy-két geb@x, de azt sikerült korrigálniuk, ezt ilyen körülmények közt, impro-jelleggel nagyon jól megoldották. Mert, hogy pályát kellett kivenni, mert járhatatlanná vált, olyan szintű sár volt, és eső, hogy megközelíteni sem lehetett a pályát. Egy helyen nyomvonalat kellett módosítani, mert egyszerűen bike&rider tárolóvá vált egy katlan, amiből aztán percekig nem tudtak aztán kimászni. Szóval ilyen változtatások mellett becsúszhat egy-két baki, de megoldották, korrigálták. Ekkora disznó-nagy sárban életemben nem bicikliztem még szerintem. Baromi jó volt, nagyon élveztem, brutálisan nehéz volt végigcsinálni az egészet, nem, hogy még megnyerni és az utolsó pillanatig kitartani, nyélen menni. Két eséssel sikerült ezt az egészet lezavarni, amiből a második kifejezetten kellemetlenre sikerült. Ez abban a pillanatban történt meg, amikor az órákon át tartó, feszített tempóra azt mondtam magamban, na jól van most már kicsit lazíthatunk, utolsó 200 méter most már innen biztos hogy megvan. Ebben a pillanatban úgy repült ki alólam a bicikli, mintha be sem lettem volna csatolva, és négykézláb vetődtem be a kanyarba arccal előre. Az egész szemüvegem besarasodott, még jobban, mint amennyire amúgy is be volt. A bicómat megtalálni egy külön felfedező-túra volt, ahogy azt is, hogy merre áll a kormányom. Majd elindulni tovább és rájönni, hogy egyáltalán nem látok semmit és félig becsatolva, félkézzel a nyakig érő sárban, rézsűn lefele lerángatni magamról a szemüveget kifejezetten nagy élmény volt. Aztán beértem a célba és elkezdtem izgulni, hogy na most mi van?! Egy fél óra után aztán kiderült, hogy azért ezt sikerült elhozni, akkor eléggé megkönnyebbültem.
Az egész versenynek iszonyat jó hangulata volt. Elindultál a pályákon, tiszta köd és sár az egész erdő ami kezd átalakulni ilyen háborús övezetté, jobbra-balra hullanak az emberek, csak üvöltözöl, hogy pálya, pálya, pálya... mindenki ugrál félre mert tudják, hogy rohadtul jönnek hátulról. Mindenki nagyon előzékeny volt, és azon voltak, hogy ne tartsanak fel senkit, engedtek előzni. Mikor láttam, hogy mindenkinek dugul be a biciklije, mert nem volt elég a tempó és nem szórta ki a gumi a sarat, és az csak gyűlt fel a bringára, akkor elkezdett tele lenni a gatyám, hogy jujjujj ez gáz, mert az én bicóm igencsak tud dugulni. Úgyhogy elkezdtem izomból menni, hogy nehogy ez megtörténjen velem, mert akkor ott vége van. Szerencsére a bicaj olyan makulátlanul működött végig, hogy meg is lepett, mert ekkora sárban azért akármi történhet, lánc leeshet, megszorulhat a kerék stb. A legnagyobb sárvédő volt fenn ami létezik, egyszer nem dugult be. A fogaskeréksorom tellett meg annyira sárral hogy, a lánc nem maradt meg a fogaskerekeken, elkezdett ugrálni, de aztán valahogy kiverte magából, nem tudom hogy, de azt is megúsztam valahogy.
A feltekerésekre, teljesen kényelmes transfer-idők voltak megadva, jól teljesíthetők voltak. Nyilván ha percekre beragadtál a sárba, akkor a felfelé már necces lehetett, mert arra még több energia ment el, hogy összeszedd magad. Egy hely volt, ahol nem nagyon tudtam feltekerni a sár miatt, ott volt száz méter tologatás, utána tudtam tekerni tovább. Szerencsére két helyen lehetett bicajt mosni, itt éltem is a lehetőséggel, mert 5-10 kilótól szabadultam meg. A biciklim úgy néz ki azóta is, mert azóta félre van rakva állványra. Most vasárnap fogok erőt venni magamon, hogy nekiálljak kicsit kiganézni, mert szegény megállt. Szerintem nincs olyan csapágy benne ami forogna. Tulajdonképpen egy 8-10 órás szervizt követően mentem el a versenyre, és akkor most kezdjük előröl.
Következő kérdéseket a kollégáink tették fel neked:
Matyi: Mi a kedvenc trükköd és az amit mindig is szerettél volna beadni de nem került (még) rá sor?
A kedvenc trükköm a heelklicker. (ugratón, levegőben repülés közben, a rider összeérinti bokáit vagy talpait a kormány előtt) Ez az a trükk amit bárhol, bármikor, bármilyen ugratón, bármilyen körülmények között be tudtam adni. Ami még nem sikerült, ugyan ez szaltó közben. Igaz, a trükközés már régóta nem egy fő vonal, nem is gyakoroltam új trükköt régóta. A meglévőket is nagyon ritkán van alkalmam durrogtatni, csak egyszer-kétszer ha megbolondulás van, vagy ha kívánja az egyik ugrató, de nem tettem le róla, hogy egy heelklicker egy szaltóba becsússzon még valaha egyszer-kétszer.
Máté: Így, két OB győzelem után milyen új bringát tudnál elképzelni magadnak?
Azért tegyük hozzá, hogy a két OB az két különböző szakág, oké azért van benne egy kis átfedés, de azért nem egyforma a kettő. Downhillre azért el tudnék képzelni magamnak egy másik bicajt. Nagyobb rugóút, laposabb fejcső-szög, nagyobb tengelytáv stb stb stb, ez teljesen egyértelmű. Az oké, hogy az eplényi nem a világ legkeményebb DH pályája és ott kényelmesen el lehet lenni egy enduroval is, de DH-ra tényleg el tudom képzelni, hogy egy downhill-bicikli legyen alattam. Az enduro versenyre, nagyon sok dolgot nem módosítanék, tehát én abszolút elégedett vagyok ezzel bicajjal. Talán a mostani gépnek, kicsit rövid a hátulja, ezért nagy sebességnél elkezd idegeskedni, meg ha kanyarba elindul keresztbe, akkor azt határozottan meg kell fogni, mert meg lehet forogni vele rendesen.Tehát talán kicsit rövid a hátulja, de ennyi. Nagyobb rugóutas enduro-bicajt kipróbálnék egyébként, rugós-rugóstaggal de úgy kifejezetten nagy dolgokat a mostanin nem módosítgatnék. Kipróbálnék laposabb fejcső-szöget is, hosszabb láncvillával, de ezek apróságok amit miatt bizonyos esetekben komfortosabb lenne, vagy stabilabb nagy tempónál, vagy picit gyorsabb meredek lejtőkön, viszont ennek égbekiáltó szükségét még nem érzem, de kipróbálnám.
Gergő: Van már jó pár év releváns tapasztalatod a sportban. Ha lehetőség nyílna edzősködnél?
Szeretek emberekkel foglalkozni, ez alap. Mármint oktatni nekik dolgokat, mint ahogy erre szervizelés keretein belül is volt példa már nem egyszer. Nyilván most nem arról beszélek, hogy bejön a boltba a Gipsz Jakab, aki hisz a lapos földben is és annak kell elmagyarázni mondjuk egy légtelenítést. De egy kisebb csapatot, szűk társaságot, rendszeresen vagy személyesen egy emberrel foglalkozni kifejezetten szeretek. Ahhoz, hogy én edzősködjek én édeskevésnek tartom magam. Egyrészt, nincs annyi verseny-tapasztalatom, pláne külföldi, ami nagyon durván sokat jelent, meg aztán edzésben, táplálkozásban sincs elég tapasztalatom, ezek persze még bőven kigyúrhatóak.
Ennyi idősen, hogy én még olyan tapasztalatot összeszedjek komoly versenyeken, ami elég egy edzősködéshez azt már nem tartom valószínűnek. Ugyanakkor tudnék embereknek mit mutatni, rávezetni dolgokra, tanítani dolgokat, amiket összeszedtem az évek során. Mindehhez arra lenne szükség, hogy tanuljak erről az egészről és tudatosan megértsem, hogy én mikor mit is csinálok, mert az egy dolog, hogy én zsigerből jól csinálok bizonyos dolgokat, de nem tudom tudatosan átadni ezeket a mozdulatokat. Tehát lehet, hogy én látom azt hogy valakinek, valami furcsa a mozgásán, de nem tudom pontosan, hogy én mit csinálok ugyanott másképp. Mikor, hova, hogy helyezem a súlypontomat, a vállamat, a csípőmet hogyan fordítom, a térdemet hova rakom stb, tehát lehet, hogy sok mindent jól csinálok, nyilván nem mindent, de ahhoz, hogy én edzősködésben jó legyek rengeteg mindent meg kellene mozgatni. Ezek mellett pedig ugye hiányzik a sok versenytapasztalat, ami roppant fontos ahhoz, hogy jó edző legyen. Sz@rból meg van elég...
Laci: A DH vagy az Enduro OB volt a nehezebb feladat fejben?
Az enduron jobban izgultam, ott nagyon akartam nyerni. A DH-ra nem is számítottam, hogy akár ilyen jól is sikerülhet. Az endurot nagyon szerettem volna, mert két éve volt utoljára ez a verseny, akkor még nem volt OB. akkor indultam rajta először, akkor a hobbi kategóriát megnyertem. Akkor egész közel álltam az elit mezőnyhöz az időm alapján. Ez volt az első enduro versenyem, és hát eléggé vérszemet kaptam, hogy ezt a versenyt én meg tudom nyerni, emiatt ott jobban izgultam. Maga az egész enduro verseny sokkal hosszabb, így nehezebb is fejben. Egy egy downhill versenyen mi van? -csak ismételsz folyamatosan egy két perces (itthon, Eplényben) pályát, majd a döntőben mész egy brutál rakéta tempót, ahol két percre nagyon komolyan ott kell lenni fejben. Ott egy ezred másodpercet hibázol fejben, ott vége van.
Egy enduro versenyen pedig figyelned kell a transfer időkre, mikor hogy eszel, iszol, jelen esetben arra is hogy lemosd a bicót, hogy öltözködj, és persze az öt-hat pályán lefelé. Ugye itt mentünk húsz percet lefelé és össze kellett rakni fejben, hogy ne vállald túl magad, ne essél nagyot meg sokat. Nagyon össze kell tenni mindent fejben, megtalálni mindenben az optimálisat, tehát az endurozás alapban nehezebb fejben.
Áron: Most, hogy bajnok lettél változik valamit az életed a következő hónapokban?
Nem. Úgy érzem nekem akkor változott az életem, amikor idejöttem a Bringalandhoz. Tehát ahhoz, hogy eljussak erre a pontra a totális nulla biciklizéstől ahhoz kellett ez a hely. Az arcok, barátok akiket itt szereztem, az a támogatás amiket tőlük kaptam, minderre szükség volt, hogy ilyen eredményeket elérjek. Ezúton is köszönöm mindenkinek! Magától a versenyektől nem változik semmi, ugyanaz az ember vagyok, aki mindig voltam. Segítek ahol tudok, bejárok dolgozom, hazamegyek mint eddig mindig. Nem számítok rá, de max olcsóbban bicóhoz jutni jó lenne. :D
Gyuri: Már te is átlépted a 30. életéved, nem ma kezdted… mennyit változtak a versenyek az évek folyamán és milyen irányba?
Hááát, voltam én még olyan versenyen ahol 3310-essel mérték az időt... mit is mondhatnék... és IFA-val vitték fel a biciklinket, vagy toltuk. Egy szösszenetnyi változás azért történt. Fotocella, élő kivetítés, élő közvetítés online, libegős felszállítás, szóval azért komolyodott itt minden. Ugye, akik régen versenyeztek, többek között azok is benne vannak a mostani versenyek szervezésében és ez pozitívan meglátszik a szervezésen, látszik a fejlődés. Nyilván külföldi színvonalat, itt egyhamar nem fogunk elérni. Adottságaink sincsenek hozzá, úgyhogy ne is ahhoz mérjük. Jó irányba fejlődik mindkét vonal, a downhill és az enduro is, ez évről évre látszik, és akik szervezik ezeket a versenyeket én úgy látom, a lendületük nem apad. Sőt, egyre jobban mennek bele. Legnagyobb fejlődés enduro vonalon van. Amit a Mecsekben művelnek a srácok, az erdésztől kezdve, a polgármesteren át, a pályaépítőkkel, szervezőkkel, mindenkivel karöltve azért le a kalappal! Nagyon örülök, hogy így állnak hozzá az egészhez és tényleg csak hajrá! Nagyon sokat jelent ez a szakágnak amit ők csinálnak, ők teszik le konkrétan az alapköveket itthon.
Gábor: Gondolkozol-e a jövőben nemzetközi versenyzésben?
Igen! Nagyon kíváncsi vagyok a külföldi enduro versenyekre. Biztos vagyok benne, hogy fogok indulni cseh vagy szlovák enduro versenyen. Aztán majd meglátjuk, ez még jövőre lesz, addig még sok víz lefolyik a Dunán.
Anna: Volt-e már olyan pálya amely láttán azt mondtad, hogy: na ezt biztos nem!?
Így hogy, biztos hogy nem, ilyen nem volt, vagyis nem így hangzott a kijelentés. Legutóbb, Olárnyik Lacival voltunk a kis osztrák trippünkön, és először kimentünk a leogangi bikeparka, akkor rátévedtünk a downhill világkupa pályára. Ott azt akkor, tengelyig érő sárban indokolatlannak éreztem kipróbálni. :D Mérlegeltem a dolgokat, nem érte volna meg. De nem emlékszem, hogy valaha lett volna olyan, hogy kijelentettem volna, hogy Jézusom, itt biztos hogy nem. Bár olyan már volt, hogy mikor megláttam a pályát akkor kicsit becsurgott... aztán túltettem magam rajta és aztán persze megoldottam gond nélkül. Anno a hosszabb kihagyás után, még dirt-ben, voltak olyan ugratók amiket kihagytam, de azokat is úgy, hogy ezt nem most. Lehetetlennek nem láttam még pályát vagy jump-ot maximum bölcsebbnek éreztem, hogy azt nem akkor és ott kell beadni. Nyilván egy RedBull Rampage-en mondanám azt, hogy ezt biztos hogy nem.
Andi: Mi volt a legjobb bringás tanács amit valaha kaptál?
Azt nem konkrétan én kaptam, ki lett kürtölve a világba, mondjuk így. Gulyás Misivel volt egy interjú még sok éve, amiben elhangzott tőle egy olyan mondat, hogy: "Inkább egy biztos második, mint egy bizonytalan első!" Nagyon megfogott ez a mondat, és még talán versenyre a legkevésbé érthető, de azért ott is vissza tud csengeni a fülemben. De úgy egyébként biciklizés közben is jól tud jönni ez a gondolat, mert mikor feszegeted a határaidat, ott elkezd növekedni a hibafaktor. Ahhoz, hogy évente kétszer ne csukd le magad nullára, ahhoz tudnod kell a határaidat és nem szabad a végtelenségig kóstolgatni azt. Amikor fröcsköl a füledből az adrenalin, akkor is tudni kell, hogy hol van a határ, mert nagyon csúnya következményei lehetnek. Ez a gondolat számomra tök jól kifejezi, hogy csak ésszel és mindig vegyem észre, hogy hol az a határ.
Edo: Mi volt a jeled az oviban?
Pöttyös labda! :DDD
Melanie: Szereztél már 8 napon túl gyógyuló sérülést bringázás során?
Természetesen! Aki nem szerzett, az még nem biciklizett keményen, odaadással. Hál' istennek, lekopogom, komolyabb sérülésem még nem volt belőle. Próbáltam mindig nagyon vigyázni magamra és ugye itt jön az a "Inkább egy biztos második, mint egy bizonytalan első!" - ami miatt sikerült eddig jól összehozni, azt hogy nem volt komolyabb sérülés, mert tudtam, hogy nem szabad túllépni a határaimat. Az egy dolog hogy feszegeted, de nem szabad túllépni, mert tök fölösleges. Nem tanulsz belőle, de legalább rettegsz és közben fifty-fifty,hogy nagyon benyalod vagy nem. Volt persze, kicsi bokaficam, vállficam, kicsit itt kilyukadtam, ott összevarrtak, itt beütöttem, ott nem kaptam levegőt... természetes, voltak ilyenek, de hát kinek ne lettek volna aki ezt csinálja. Műtétem nem volt, csak varrogattak, mármint a bicózás miatt. Olyan történt, hogy a mászókáról másztam le, lepottyantam, akkor a jobb csuklómat műtötték, aztán meg húsz évvel később meg a létráról másztam le és szintén a jobb csuklómat kellett műteni, de legalább jól sikerült, mert tudok vele biciklizni.
István: Miért pont monti, miért nem országút?
Hát, basszus, a hegyek, erdő, a gyökerek, a talaj, az ugratók a kanyarok, a sodródás, a kemény lejtők, a táj... Minden elismerésem az országútisoké, tényleg és mind a kettőnek megvan a maga szépsége úgy gondolom, de én alapból az extrémebb vonalon indultam el. Ha már itt tartunk, azért nem BMX, mert úgy gondoltam, hogy egy monti sokkal nagyobb mozgásteret ad és nekem erre szükségem van. Nekem mindig is sokkal jobban feküdt a nagy kerék. Aztán meg ugye elindult az extrémkedés, egyértelmű, hogy a országúti ugye szóba sem jöhetett. Ugye most a régi időkről beszélünk, de aztán időközben megnyugszik az ember és fel is ültem országútira, és persze élvezettel szoktam vele menni, azzal edzeni és persze közlekedni. De ettől függetlenül mindig a monti marad a fő vonal, mert kellenek a hegyek, az erdő közvetlen közelsége, meg persze országútival nagyon kényelmetlen ugratni. Főleg heelkilckert... :D
Krisztián: Melyik az a szerelési folyamat, amelyiket ki nem állhatod?
A mocskot levakarni a biciklikről, ami nagyon nem az én feladatom lenne. Mert nem megyünk fogorvoshoz sem összehányt pofával. Ugye?! Szóval a kosz letakarítása a legundorítóbb része a kerékpár szerelésnek. Minden más szerelési folyamat rendben van, mindegyiknek megvan a maga szépsége, nehézsége, de technikailag bármi más a mocskon kívül alap, része ennek a szakmának.
Balázs: Mikor pecáztál utoljára?
Valamikor a nyáron. A többi időmet lekötötte az edzés, szerelés, pihenés. Annyira most nem sikerült összeszervezni, de télen majd biztosan fogok. ;)
Mik a terveid a jövőre nézve a sportban, a Bringalandban és az élet egyéb területein?
A sportolásban adott az irány, egyre többet teszek bele, egyre komolyabban veszem. Tök jó lendületet adott ez a két verseny-győzelem, motivál, szóval nem állhatok itt meg, menni kell csinálni kell. Kb sportban ennyi. A Bringalandban azt látom, hogy a műhelyt felfejlesztettük egy elég jó szintre, ezt először is tudni kell tartani. De gondolok további képzésekre, hogy haladjunk a korral. Évről évre növekvő elvárás és saját szándék is van, hogy jobbak legyünk, folyamatosan fejlődjünk, és naprakészek legyünk. Rengeteget fejlődtünk szerviz szinten amióta itt vagyok, minden nagyképűséget félretéve és ez Máténak és a Bringaland hozzáállásának is nagymértékben köszönhető. Biztosították a hátteret, szóval ez egy nagyon jó csapatmunka volt, amit itt együtt lenyomtunk. Ezt az állapotot, amit elértünk meg kell tartani, illetve precízebbé, gördülékenyebbé kell, hogy tegyük, ha ez megvan, utána jöhet a következő fejlődési lépcső. Nem várok irreális dolgokat, egy nyugodt, kiegyensúlyozott életre törekszem leginkább, szeretnék boldogulni, megélni, egzisztenciát, családot építeni. Ez szerintem egy teljesen szokásos platform, amit egy normális ember kíván magának.
Van valami egyéb hobbid, kedvelt elfoglaltságod, amivel szívesen töltöd az idődet?
Pár éve becsúszott a horgászat az életembe. De csak lightosan eldobálgatok néha, szóval nem azt mondom, hogy ilyen őrült nagy pecás vagyok, mint pár kollégám. :D A fő hobbi természetesen a bicaj. Amúgy futni is nagyon szeretek, síkon és terepen is, de sajnos volt egy talp-sérülésem, ami miatt ezt egy ideje nem erőltetem. Most a tél folyamán remélem eljutok ortopéd orvoshoz, hogy mihamarabb ezt is folytathassam. Szeretek amúgy mindenféle sportot. Próbáltam a sonwboardot is, de nyilván itthon olyan hatalmas snowboard pályafutásokat nem lehet csinálni. A síelést is nagyon kipróbálnám, kirándulás és a vízi sportok is nagyon tetszenek. Régebben nagyon imádtam görkorizni, mostanában néha megjön az inger, hogy elmennék vele krúzolgatni. A falmászás még amire nagyon kíváncsi vagyok, na meg a salakmotorozás azt Úr Isten de kipróbálnám!
Mit üzensz azoknak a bringásoknak, akik most kezdik valamelyik extrémebb vállfaját a sportnak? (dirt jump, downhill, enduro)
Ebben az évben azt nagyon megtanultam, hogy hinnem kell abban, amit el szeretnék érni.
Az üzenetem is ez, higgyetek magatokban és nincs lehetetlen!
Fotók: Kóró Anna, Szász Norbert, Pálmai Gergő