2018 decemberében volt egy bal bokatörésem és operációm.
Akkor 7-8 hét teljes használhatatlanságot jósoltak. Próbáltam a hátrányból előnyt kovácsolni. A rendszeres torna és masszás mellett igyekeztem a lehető leghamarabb nyeregbe pattanni. Január, február lévén természetesen görgő volt, ami jelen esetben abszolút jól jött. Taposópedállal már a 4., 5. hét tájékán tudtam 20-30 perceket görgőzni. Persze semmi terhelés, csak szigorúan átmozgatás. Ennek, a tornának, a masszázsnak köszönhetően a 10. hétre mankó nélkül, szinte bicegés nélkül tudtam járni. Innen indulva, gondoltam, hogy a kezdeti lendületet jó lenne tovább vinni. A család, a gyermek, a munka mellett nehéz még az edzést is megcsinálni, főleg saját magadtól, ezért kértem Simon Balázs kollégám (tallcoach) segítségét. Úgy éreztem szükségem van egy szakértő útmutatására.
Nem feltétlenül csak az eredményesség miatt, inkább útmutatásra, felügyeletre, ösztönzésre és persze a motiváció fenntartására volt szükségem. Nekem csak a legnehezebb pillanatokban jut eszembe a cél, hogy „mi a f.sz.rt csinálom én ezt? Ja! Igen!” Sokkal inkább szükségem van a napi kezdő lökésre, hogy tudjam, „miért is kelek fel holnap két órával korábban?” Ott van a TrainingPeaks-en, jön e-mail-en, Balázs dolgozott vele, nekem csak meg kell csinálnom! Erre van szükségem.
És jött hétről hétre az e-mail, a feladat, és lassan jött az érzés is, hogy így még nem ment, de lesz ez még jobb is… és jött az új szerelem! Az országút!
Előtte főleg montiztam. Imádtam, imádom az erdőt, a terepet, de nem vagyok egy igazi montis, hiányzik a megfelelő technikai tudás főleg a lejtmenetben, már ott is a felfeléket szerettem és az alkatom is ennek kedvez. A felépülésem elején adott volt, hogy a rázkódás, a terep a változó irányú megterhelés nem lesz „építő jellegű” a gyógyulásom szempontjából, így átültem egy országútira. Egy Specialized Allez lett a társam, imádom, imádtam! Megmutatta nekem az új világot, bevezetett a szépségeibe és elcsavarta a fejem, egyre inkább megtetszett. Szinte az egész évet vele toltam végig, a montira már alig ültem rá. Hiányzott, de amikor egyszer-egyszer mentem vele, azt éreztem, hogy az erdőben még mindig varázslatos, de síkon, aszfalton túl nagy volt a kontraszt.
Az országúton meg néha hiányzott a szabadság, hogy „mi lehet arra bent az erdőben?” Volt szerencsém tesztelni a Bringaland teszt flottájából egy Merida Silex 600-t és egyre többször vittem el. Rájöttem, hogy simán le tudom vele nyomni a MTB budai-hegyi köröm, még az 1x11 ellenére is, úgy látszott Balázs útmutatásával és a befektetett energiáknak köszönhetően bele erősödtem. Persze terepen, főleg a lejtmenetben és az aszfalton, a síkon is voltak korlátok, kellett a kompromisszumra való hajlam, de úgy éreztem, egyre közelebb kerül hozzám ez a típusú bringa. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy már egyikben sem a csúcsra, a maximumra törekedtem, hanem egy jó kihasználhatóságra és a sokoldalúságra, és ez ebben mind adott volt. Lassan megfogalmazódott bennem, hogy nekem erre van szükségem. 2020 az én évem, meglett a kiválasztott, végül egy Specialized Diverge Sport-ra esett a választásom.
Ennek az oka az volt, hogy a Diverge vázgeometriája egy „kicsit” agresszívabb, sportosabb, illetve ebben van egy plusz a Specialized saját fejlesztése az un. „futureshock” a kormányszár alatti rugózás, ami rázós terepen kimondottan előnyt jelent. Mivel rendszeresen akarom használni mindkét felületen, de eléggé kimaxolva a lehetőségeket, úgy döntöttem, hogy kicsit kitolom a határokat és ennek érdekében a terepre vettem a bringába egy Fulcrum Rapid Red 5 650B kerékszettet. Ez egy kimondottan gravel és MTB felhasználási területre fejlesztett kerékszett, igény szerint már természetesen tubeless ready, azaz a hagyományos módon belsővel vagy a nélkül is használható. Erre a kerékszettre a felhasználási területnek, a terepviszonyoknak megfelelően egy Shimano 11/34 sor, illetve egy agresszív mintázatú, Shwalbe G-One Bite Evo 40 – 584 tubeless rendszerrel szerelt külső került. A Specialized gyártói specifikációja szerint a Diverge modellhez az ajánlott maximális gumivastagság a 40 mm a 650 B kerékszett esetén, ezért ezt betartva esett a választás a fent megadott külsőre.
A gyári DT R470 db kerékszettre egy 700x32Maxxis Re-Fuse külső került. A versenyző és tőlem jóval régebben és magasabb szinten bringázó kollégáim véleményére hallgatva választottam a 32-s méretet, mert egybehangzó volt a véleményük abban, hogy ennek a méretnek a gördülékenységi ellenállása még nem nagy, de komfort érzetben sokkal többet ad, főleg a magyar útviszonyok között. Ezt támasztotta alá az én eddigi tapasztalatom, ami a 28 mm-es külsőkre korlátozódott eddig.
Február óta tesztelgetem mindkét kerékszettel a gépsárkányt, kb. 5-600 Km-t mentem vele eddig 2:1 arányban aszfalt/terep viszonylatban. Aszfalton még az Allez-hez képest is komfortosabbnak érzem, de persze ez alma/körte... A gravel bringákra jellemző alsó felén szélesebb kormány kimondottan előny és kellemes komfort érzetet ad, a futureshock pedig egyáltalán nem teszi instabillá gyorsításkor, erőkifejtéskor sem igazán érezhető. Nyilván itt is, mint mindenhol az összehasonlítás alapja a lényeg, országúti használtban nem egy csúcskategóriás Tarmac-ot, vagy Oltre-t kell alapul venni, hanem egy általános – maximum, mint esetünkben –, endurance vázgeometriás országútit, például az Allez-t. Országúton tehát a 32-s külsőknek, a futureshocknak és a kényelmes vázgeonak köszönhetően, kimondottan komfortosnak érzem, abszolút jól kezelhető.
Terepen a Shwalbe G-One Bite Evo 40 mintázata elég agresszív, iszonyat jól működik, még komolyabb mászások is beleférnek vele, oldal tapadása a részükön kimondottan jó. A 40-s szélesség az eddigi tapasztalataim alapján bőven elegendő lehet. A keréknyomást még ki kell tapasztalnom, mi az, ami még aszfalton és terepen is jól működik… szerintem valahol 4, 4,5 bar körül lehet… Szóval, ahogy mondani szokták, nem a gumin fog múlni!
A Fulcrum Rapid Red 5 650B kerékszettnek köszönhetően nagyon jól irányítható, kimondottan fürge, mozgékony terepen. Az egyetlen hátulütője, hogy a kisebb kerékméretnek köszönhetően kb. 8 mm-rel lejjebb kerül a hajtókar vége, amit ennek köszönhetően sokszor felütök! Sose gondoltam volna, hogy a hajtókar végére felkerülő Zefal hajtókar gumi ekkora szerepet fog kapni, eredetileg inkább gondoltam design elemnek. Persze ezt is a korábbi, montis tekeréseimhez szokott terepen, módon használom, ami ugye megint nem alma az almával történő összehasonlítás. Minden esetre fel kell idéznem a jó pár éve még Buzsótól (Búr Zsolt) vett leckék alatt tanultakat, amikor a nem teljes, inkább fél fordulatos áttekerést vettük, mert itt, zúzósabb terepen szükség lesz, van rá. ;-)
Egyik túránk alkalmával jöttünk már le a HHH-ről a DH köves szakaszán is, úgyhogy komolyabb próbatételek is voltak… Ahogy Veres Máté kollégám ezt követően fogalmazott (ő egy Diverge E5-tel volt) „ennyire még sosem f.s.tt DH pályán lefelé ekkora sebességnél! De nagyon érdekes élmény volt!” Egyébként ő inkább enduro, DH vonalon mozog inkább, úgyhogy hiszek neki. :-D
Összességében a bringa is és a két kerékszett is nagyon bejött eddig! A bringa és a gravel-zés, az eddig gyűjtött élmények nagyon nagy szabadságérzetet adnak, minimális kompromisszumokkal, szinte határtalanul, korlátok nélkül! A kerékszettet két perc alatt kicserélve tudok még rajta facsarni egy kicsit, ha úgy alakul, hogy tudom, csak aszfalt lesz. Ha pedig vegyes terep várható és „felfedezőbe” akarom tolni, akkor jöhet a Fulcrum 650B a 40-s Scwalbe-val és irány a természet!
Menjetek, legyen „grevöl, mert grevölözni jó”! :-D
Gyuri
