Nemrég olvashattátok az első tapasztalataimat a Diverge-el kapcsolatban. Azóta tovább mélyült a kapcsolatunk, főleg terepen. Egyre inkább kezd a hatalmába keríteni a „felfedezés élménye”, mondjuk, hogy kétkerekű Colombus. A költői túlzások persze csak az érzéseink átadását, leírását segítik ebben az esetben is. De egyre többször kerülnek elő a régi térképek és tör elő belőlem a meglévő országúti és montis útvonalak újra gondolása, tervezése, összemosása!
(Sajnos van egy rossz apropója is ennek az egésznek, az egész világot és kis hazánkat is sújtó járvány, ami további motiváció számomra, hogy menjek és járjam a saját utamat, de erről majd később.)
Ezt az alapötletet véve indultam el a szokásos MTB útvonalam elején az Irhás árokban a KFKI irányába, majd a sorompó után a piros vonalon a budaörsi hegyek felé fordultam, megcélozva a Farkas-hegy tetején lévő vitorlázó repülős emlékművet. Meglepően sok turistát találtam ott, ezért meg sem álltam, azért a rend kedvéért oda tekertem, de hajtottam is tovább és megcéloztam inkább egy másik csúcsot.
Innen a murvás és aszfaltos lejtőn legurultam a rendőrséghez és onnan a „szokásos” aszfalt edzőköröm útvonalán, az 1-s úton elmentem Biatorbágyra. Ott viszont a szokásommal ellentétben a viadukt után dobtam azonnal egy „balost”, bevetettem magam az erdőbe, szintén a piros vonal és kereszt turistajelzésen, irány az Iharos-hegy az Iharos erdő, az ismeretlen… számomra. Az erdőben – egy kis, kb. 50 m-es szakasztól, emelkedőtől eltekintve – két nyomvonalos földút várt, ha nem is könnyen (néha a 34/34-s, 1/1 áttételt nyomni kellett), de abszolút járható volt. Az irányt tartva, majdnem végig az erdőben, a hegygerincen haladva kb. 30-40 perc után éreztem, hogy lassan elérkezem egy településhez, mert az emberi ostobaság dühítő jelei fogadtak, az erdő szélén egyre több helyen nagy adag szemétkupacokkal találkoztam. (Ilyenkor mindig átfut az agyamon, hogy „megérdemeljük e a megbocsátást? Tudunk mi tanulni a hibáinkból?” Kétlem.)
Építkezés nyomai kezdtek kibontakozni és egy széles agyag, földút keresztben. Azon legurulva megérkeztem szokásos országúti köröm egyik ismert pontjához a Sóskút – Érd – Pusztazámor körforgalomhoz. Innen aszfalton folytattam utamat és Érd-Tárnok felé vettem az irányt, bedobtam nyugodtan egy energia szeletet a tárnoki peca tó partján, majd elindultam Érden keresztül asz Törökbálint, Budaörs felé onnan pedig haza. Egy laza 3 órás karika volt.