Nagy örömünkre szolgál, hogy kiválasztottak minket abba a szűk elitbe, akik a világon elsőként oszthatják meg az információkat a Shimano idei legfontosabb montis fejlesztéséről, ez pedig a Shimano új 12 sebességes Deore XT váltórendszere!


Az elmúlt évtizedben megszokhattuk, hogy az összes újdonságot a legmagasabb kategóriás groupset-jénél mutatja be a japán óriás, a fejlesztések pedig évente „csorognak le” az alacsonyabb kategóriás szettekbe. Nem kellett hozzá tehát nagy jóstehetség, hogy az XTR tavalyi bemutatása után a legnagyobb fejlesztések idén megjelennek a Deore XT szettben is. Vegyük sorra a legnagyobb újdonságokat alkatrészenként!


Hajtókar: az M9100-as XTR szettben lévő karhoz hasonlóan itt is közvetlen felfogatású lánctányérokat találhatunk, tehát egy központi csavarral, egyszerűen cserélhetünk lánctányérokat, melyek a Shimano-tól megszokottan nem ovál, hanem hagyományos kör alakúak. Ez igaz az egy- és kétsebességes lánctányérokra is, előbbi viszont természetesen Narrow-Wide kialakítású. A kar természetesen üregesre kovácsolt alumínium, külső oldalát pedig gyárilag ellátták kopásálló fóliával, hogy a cipőnk sarkával ne a fekete eloxálást polírozzuk. Bár a kar bal oldalát még nem volt lehetőségünk megvizsgálni, több mint valószínű, hogy a korábbi évjáratú XT rögzítő rendszerét fogja megkapni: egy központi csapágy-előfeszítő csavar, két rögzítőcsavar a tengelyen.


Fogaskeréksor: az egytányéros hajtókarhoz nagy hátsó áttétel szükséges, amiből a Shimano eddig csak 11-46-ot kínált (418%), az új 10-51-es áttétellel azonban ez jócskán megnő (510%). Természetesen megkapta mind a három szabadalmat, mely az XTR fogaskeréksort jellemezte: Hyperglide+, Beam Spider felépítés, Micro Spline bordázat. Utóbbi azt jelenti, hogy ezt is, az XTR-hez hasonlóan csak ilyen szabványú kazettatestre tudjuk felszerelni, ezt jelenleg a Shimano agyak és bizonyos DT Swiss kerékszettekhez vásárolható rotorok kínálják, azonban belsős információink szerint heteken belül érkezik a kazettatest a Fulcrum kerekekhez is.


Lánc: a 12 fokozatú rendszerhez újratervezték a láncot, mely az XTR-el ellentétben nem üreges csapokkal rendelkezik, de a belső lánc oldallapokat itt is megnyújtották, melynek köszönhetően nem csak csendesebben fut, illetve jobban „kapaszkodik” a Narrow-Wide lánckerekeken, hanem az ígéretek szerint a tartóssága is a 11-es rendszerekhez hasonló lesz.


Hátsó váltó: szintén hajaz az egy évvel korábbi XTR-re, hiszen kétfajta hátsóváltót fejlesztettek, melyek közül az egyik az új, 10-51-es fogaskeréksort kezeli, a másik pedig a kéttányéros rendszerhez jó, utóbbinál csak a 10-45-ös fogaskeréksor használható. A 13 fogas váltógörgők a csendesebb működésért felelnek, a váltás gyorsaságát pedig a fogaskeréksor és a lánc mellett a hátsóváltó is elősegíti.


Tárcsák: az elsőként Dura-Ace tárcsáknál megjelent kiképzés itt is megjelenik, nevezetesen, hogy a szendvics-szerkezetű Ice-Tech tárcsák középső rétegét megnyújtották az agy középpontja felé, így a fékezés közben felhalmozódott hőt sokkal gyorsabban át tudják adni a környezetnek. Ez gyorsabb hűlést, jobb fékhatást, alacsonyabb fékpofa-kopást jelent. A Shimano-hoz hűen csak Centerlock felfogatással elérhetőek.


Fékek: a féktárcsák mellett ezt sem hagyták annyiban, az előző széria néha vándorló nyomáspontját az ígéretek szerint ezzel a fékkel bebetonozták, féknyeregből kettő- és négydugattyús változat is elérhető. A fékkarok rögzítési pontja a kormányhoz szintén megváltozott, ezáltal merevebb felépítést kapunk. A free-stroke nyomáspont-állító csavar és a szerszám nélkül állítható fékkartávolság szerencsére még mindig elérhető ezeknél a karoknál.


Váltókar(ok): az egysebességes rendszerhez természetesen csak jobboldali váltókart tudunk használni, mely bilincses és I-Spec EV kivitelben is elérhető. Utóbbi az igazi csemege, hiszen a fékkar bilincsére rögzíthetjük a váltókart, mely széles tartományban állítható, személyre szabható. Az első váltókar is ilyen, amennyiben mégis 2x12 rendszernél maradunk, valamint megkapta a Rapidfire Plus MONO kialakítást, mely egy karral teszi lehetővé a fel- és leváltást is.


Elsőváltó: három változatban lesz elérhető, de ezek csak a rögzítés típusában különböznek, mindhárom megkapja azonban a Side-Swing kialakítást a gyors és könnyed váltás érdekében.


Agyak: a megszokott módon ezek is kónuszos rendszerűek, Centerlock féktárcsa-felfogatással rendelkeznek, a hátsó pedig Micro-Spline felfogatással, mellyel üdvözölhetjük az új 10-51-es fogaskeréksort és búcsút mondhatunk a HG rotorokba belemaródó kazettáknak.


A szett pontos tartalma:


-M8110 Első agy (Centerlock, BOOST, 32 lyuk)
-M8110 Hátsóagy (Centerlock, BOOST, 32 lyuk, MicroSpline)
-CN-M8100 Lánc
-CS-M8100 kazettatest (10-51)
-FC-M8100 hajtókar (175 mm hossz, 32-es lánctányér)
-BL-M8100 tárcsafékszett (négydugattyús nyergek, fékvezetékkel)
-RD-M8100 SGS Hátsóváltó
-RT-MT800 Féktárcsa (két darab, 180 mm-es)
-SL-M8100 Váltókar (12 sebesség, jobb oldali)

Írjon véleményt a termékről

A megtekintéshez belépés vagy regisztráció szükséges

Shimano Deore XT 1x12 M8100 Groupset, agyakkal

  • Gyártó: Shimano
  • Cikkszám: M8100_1
  • 319 000Ft

    -19 %
  • 394 900Ft